hát akkor most elindulunk. kipróbáljuk - milyen is a színház egy osztályban? veszélyes vállalkozásnak tűnik: klamm tanár úr egyedül csatázik, nem segíti sem technika, sem a "hazai pálya", na mi van, ha megeszik reggelire?

(én meg egyleőre nem találom a diavetítőt, de ezt hagyjuk is)

megyünk az esőben a Bolyaiba, pont egy műszaki suliba, pont a legnagyobbakhoz, és pont hogy jó sokan is lesznek, ez persze jó. kedvesen fogadnak, jut idő készülődni, izgulás van. mert tényleg bezúdul a negyvenegynéhány kétméteres tanárnőijesztő, és nem akar előreülni, naná.

(nem mellékesen: és majd mit szól a három valódi tanárnő, akik velünk nézik az előadást? ajajj. na jó, ezt elárulom: le a kalappal!)

kezdődik. klamm tanár úr nagy spíler, tíz perc, és övé a terem. mert az osztály is remek partner, veszi a lapot. és figyel, öröm nézni. bár magam meg voltam győződve róla, hogy a vöröshajú srác kettővel előttem csak bámul ki az ablakon, de mégsem. előadás után ott van, és jókat kérdez. így megy ez. nagyokat röhögünk és hallgatunk.

(megy ez diavetítő nélkül is... :))

siker! a csapat nagy része marad még néhány szóra - ez tanítás végén és ebéd/délutáni órák előtt nagy megtiszteltetés. komolyan. lehet kicsit beszélgetni, és bár még nagyon nem találtuk ki a dolog formáját, mégis sok minden szóba kerül: hogyan kellene kommunikálnunk egymással, miből születik a (tanári) tekintély, mi is az a hatalom... és persze az iskolai sztorik. jó ez, mert mindenki őszinte, és úgyis lehet őszintének lenni, hogy tanár-diák együtt mondja, amit gondol. és persze sehol sem fenékig tejfel az iskolai élet, de azért én a bolyaisokat kicsit irigylem...

és remélem, Spy nem kap egyhamar egyest irodalomból (hogy lehet magyarból egyest kapni, de tényleg?)

és éljen, mire magunk megtanuljuk használni a blogot, már jön is komment!!!

(ui: tud valaki diavetítőt javítani a Bolyaiban?)