Ezúton kívánunk mindenkinek boldog új évet! Januárban a Kolibri Pincében és Tatabányán találkozhatunk. Várjuk a bejegyzéseket... :)))
Boldog új évet!
2009.01.08. 10:33 | nógrádi tanárnő | 2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://klamm.blog.hu/api/trackback/id/tr22865054
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kaga · http://autostat.hu/markatoertenetek 2009.10.30. 14:42:31
Kissé régi a frissítés. Érdekes blogokat lehet taláni, ha az ember keresgél...
GNorton · http://norton.blogol.hu/ 2010.01.18. 22:42:25
Nos, tényleg régen volt frissítés.:) De ez nem riaszt el, friss és ropogós az élmény, muszáj most leírnom.
Szóval maga a darab is kiváló, az előadás meg olyannyira a földbe gyökereztetett, hogy szinte már én is húztam elő a füzetet a jegyzeteléshez. Hiába nem szólt egy szót sem az osztály, azaz a nézők, mi is abszolút a részesei voltunk, legalábbis én totálisan átéltem az egészet, úgy éreztem, benne voltam a darabban. És talán ez a legfőbb cél, amit sikerült elérni.
Scherer művész úrnak (ha lehetek ennyire hivatalos) ezúton is KÖSZÖNJÜK az élményt, fantasztikus előadás volt - szerintem mindenki egy picit Klamm tud lenni legbelül. Illetve nehéz volt eldönteni jópár ponton, hogy most Klammot látom, vagy Scherer Pétert, esetleg mindkettőt. Főleg az a pont tetszett, amikor megemlíti Szását, és elhallgat - mint aki abszolút úgy érzi, hogy ő is hibás valamilyen szinten. Meg akkor volt az a tipikus lélegzetelállás, amikor részegen, teljesen összetört, és végül úgy ahogy összeszedi magát. És még a legvégső jelenetnél is, hiába tudtam, TUDTAM, hogy az lesz, ami történt, akkor is gyakorlatilag lábkalimpa volt, ökölbe szorított kéz, a tapintható feszültség.
Főleg nagyon tetszett az utána lévő elbeszélgetés, ami iszonyúan tetszett (maga az eszmecsere). Amit nem mertem elmondani, az az, hogy érzésem szerint Klamm az a tipikus, régimódi, német "militarista" tanár, aki felírja a táblára a lényeget, elmondja amit kell, aztán tanuld meg. Szigorú, katonás rend elvárva, főleg a tisztelet és megbecsülés a tanár felé, mint a feljebbvaló - és ezeket Klamm nem kapja meg, emiatt roppan össze, hiába él totálisan a munkájának, nem sikerül kivívnia magának ezt a minimális tiszteletet sem. Pedig talán ő jó tanár. Talán tényleg igaza, és tényleg más iskolában sikeres lehetne.
Az elbeszélgetés, meg az utána lévő második beszélgetés miatt érzem úgy, hogy nagyon szívesen dolgoznék színházban, mint pl dramaturg, ahol az ilyen színészeknél testközelben lehetnék. Hatalmas élmény volt.
Meg azt kérdezném meg, hogy ha esetleg valaki nézi még ezt a blogot, hogy Scherer Péter miért nem vállal több drámai szerepet? Illetve pontosabban, miért nem láthatjuk? Abszolút megvannak hozzá az adottságai. És vajon igazi vodka volt az, amit ivott az üvegből?:) Ha igen, akkor egészségére!
(Ha esetleg ő is idenéz, akkor annyit mondanék, hogy mi voltunk azok ott kint a színház előtt, ahol elbeszélgettünk picit.:))
Szóval maga a darab is kiváló, az előadás meg olyannyira a földbe gyökereztetett, hogy szinte már én is húztam elő a füzetet a jegyzeteléshez. Hiába nem szólt egy szót sem az osztály, azaz a nézők, mi is abszolút a részesei voltunk, legalábbis én totálisan átéltem az egészet, úgy éreztem, benne voltam a darabban. És talán ez a legfőbb cél, amit sikerült elérni.
Scherer művész úrnak (ha lehetek ennyire hivatalos) ezúton is KÖSZÖNJÜK az élményt, fantasztikus előadás volt - szerintem mindenki egy picit Klamm tud lenni legbelül. Illetve nehéz volt eldönteni jópár ponton, hogy most Klammot látom, vagy Scherer Pétert, esetleg mindkettőt. Főleg az a pont tetszett, amikor megemlíti Szását, és elhallgat - mint aki abszolút úgy érzi, hogy ő is hibás valamilyen szinten. Meg akkor volt az a tipikus lélegzetelállás, amikor részegen, teljesen összetört, és végül úgy ahogy összeszedi magát. És még a legvégső jelenetnél is, hiába tudtam, TUDTAM, hogy az lesz, ami történt, akkor is gyakorlatilag lábkalimpa volt, ökölbe szorított kéz, a tapintható feszültség.
Főleg nagyon tetszett az utána lévő elbeszélgetés, ami iszonyúan tetszett (maga az eszmecsere). Amit nem mertem elmondani, az az, hogy érzésem szerint Klamm az a tipikus, régimódi, német "militarista" tanár, aki felírja a táblára a lényeget, elmondja amit kell, aztán tanuld meg. Szigorú, katonás rend elvárva, főleg a tisztelet és megbecsülés a tanár felé, mint a feljebbvaló - és ezeket Klamm nem kapja meg, emiatt roppan össze, hiába él totálisan a munkájának, nem sikerül kivívnia magának ezt a minimális tiszteletet sem. Pedig talán ő jó tanár. Talán tényleg igaza, és tényleg más iskolában sikeres lehetne.
Az elbeszélgetés, meg az utána lévő második beszélgetés miatt érzem úgy, hogy nagyon szívesen dolgoznék színházban, mint pl dramaturg, ahol az ilyen színészeknél testközelben lehetnék. Hatalmas élmény volt.
Meg azt kérdezném meg, hogy ha esetleg valaki nézi még ezt a blogot, hogy Scherer Péter miért nem vállal több drámai szerepet? Illetve pontosabban, miért nem láthatjuk? Abszolút megvannak hozzá az adottságai. És vajon igazi vodka volt az, amit ivott az üvegből?:) Ha igen, akkor egészségére!
(Ha esetleg ő is idenéz, akkor annyit mondanék, hogy mi voltunk azok ott kint a színház előtt, ahol elbeszélgettünk picit.:))
Utolsó kommentek